A hét elején megkóstolta az én Drágaságom a Sinlac tejpépet, a sütőtököt, valamint a vizet. A víz kivételével mindegyik ízlett neki, bár a sütőtöktől fintorgott, de minden probléma nélkül megette. A kanállal való evés kezdeti nehézségei után büszkén állíthatom, hogy nagyon ügyesen kanalaz. Annyira megtetszett a Drágaságomnak, hogy a végére teljesen átvette az irányítást.
Szerencsére az új ízek bevezetését jól fogadta.
Pár nappal ezelőtt a DM-ben jártam, és megláttam, egy szerintem nagyon tuti pelust, farmer mintájút. Muszáj volt megvenni.
7 megjegyzés:
csúcs ez a pelus!!!!!!!!!!!!!!!!
Hogy lehet a blog hátterét lecserélni?? Tudsz segiteni ebben a számomra fogós kérdésben:-)?
Ó köszönöm szépen! Ez tényleg egyszerű. Már csak azt nem udom hol keressek háttereket.
Nagyon köszönöm!!!!!!!!!! Próbálkozom:-)
Nagyon jóó ez a pelus. :) Nagyon csini benne Márk.
igen mindent érthetően irtál, csak addig válogattam, mig Maya felkelt és csak este tudtam befejezni. Mégegyszer köszönöm!!!
Vagány a pelus!
Megjegyzés küldése