“A „szeparációs szorongás” egyike a legkoraibb tudattalan érzéseinknek, tehát abból az életkorunkból hozzuk magunkkal. A szeparációs érzés, egy csecsemő életében az egyik legnagyobb kínt jelentő állapot. Ez érthető, ha végiggondoljuk, hogy az embergyerek a legkiszolgáltatottabb ivadék a törzsfejlődésben. Sokkal hosszabb ideig igényli az anyai ellátást, és gondozás nélkül valójában életképtelen. Ha az anya hosszabb időre eltávolodik a gyermekétől, aki erre teljes joggal, torkaszakadtából bömbölni kezd, akkor ezt a szeparációs állapotot éli át, tehát nyugtalan és szorong. Miután félelmeit nem tudja kordában tartani, egyetlen helyzet van, amiben elcsendesül és megnyugszik, és ez a mamája visszatérése, meg az ölelése. Az anya jelenléte tehát nyugalmat és biztonságot jelent, a hiánya pedig tudattalanul, félelmet a megsemmisüléstől.”
Márknál is elérkezett ez az időszak. Pár hete kezdődött, azzal, hogy nagyon komoly lett akkor, ha valaki olyan fogta, akit ritkán lát, vagy idegen a számára. Mostanra pedig nagyon keservesen elkezd sírni. Tegnap a leendő keresztapukájához mentünk, addig nem volt nagy probléma, amíg mi fogtuk. Na, de amint kikerült a kezünkből nagyon keserves sírásba kezdett. Annyira rossz volt látni, hogy mennyire kétségbeesett. A kis kópé azért a látogatás vége felé már incselkedett.
Beagle Kutyafajta
4 éve
3 megjegyzés:
Kedves Picifiú!Nagyon szeretjük a blogodat,aranyos kis cukorbogyó vagy :)Ha van időnk mindig bekukkantunk,mindennapjaidba.Szuper lett az új háttered! :)Hol lehet ilyet letölteni? ;-)) cupp
Szia!
Ez minden babánál előfordul, van akinél elég hamar és sokáig tart, van amelyiknél szinte észrevehetetlen. Nem kell aggódni, ha tudja, hogy biztonságban van akkor elég hamar feloldódik és újra minden a régi lesz. Nálunk pl. alvás után kell nagyon az anya, és ha alvásból ébredve "idegent" lát akkor nagyon visszahúzódó, nyűgi. De viszonylag hamar 5-10 perc múlva már úgy csinál mintha mi sem történt volna :-)
Elvira:Örülök, hogy ellátogatsz hozzánk. Több ilyen oldal is van:
www.darabka.blogspot.com
www.csigamamasablonjai.blogspot.com
www.noritascrap.blogspot.com
Belestem volna én is hozzád, de a te profilod nem nyilvános:(
Megjegyzés küldése