A családdal szombaton tartottuk Márk első születésnapját! Próbáltam képekben összefoglalni, hogy hogyan telt, ez a számunkra nagyon különleges nap.
Reggel feldíszítettem a szobát:
Drágaságunk is tartogatott nekünk meglepetést. Reggel és a délelőtti alvása után ez a kép fogadott. Reggel úgy be volt takarózva, hogy egy pillanatra meg is ijedtem, hogy hová tűnt. A délelőtti alvás után pedig bebújt a takaró alá, és úgy aludt, hogy közben fogta.
Ebédre meghívtuk a dédiéket és a leendő keresztapukáját a kislányával. Mozart tortát kapott Márk.
Mindenkivel lefotóztuk az ünnepeltet.
A fotózás hozzávetőleg zökkenőmentesen zajlott, kivéve, hogy a végére már eléggé unta a Drágaság, valamint az első adandó alkalommal lekapta az égő gyertyát a tortáról. Egy kicsit fel is hólyagosodott a tenyere egy ponton. Szerencsére “csak” megijedt, nem sírt, pedig biztos fájt neki.
Jöttek az ajándékok:
Tőlünk kapott bodykat, nadrágokat, autót.
A dédiéktől már korábban megkapta a szőnyeget és a sapka, sál, kesztyű együttest.
A keresztaputól kapott egy nagyon tuti inget és mellényt. (fotó is lesz róla).
A nagyitól (anyukámtól) kapott 2 kabátot, egy kantáros nadrágot, egy cipőt, mobiltelefont, képes kártyákat.
Délután jöttek a párom rokonai, tőlük kapott készségfejlesztő játékokat, valamint telefonos autót.
A nap végére azért elfáradt a Drágaság, de jól bírta a gyűrődést.
Az első 1 év képekben:
4 megjegyzés:
Nagyon jó kis szülinapi buli lehetett :-) Még egyszer gratula :-)
Ja és mennyi ajándék? Hmm... micsoda szuper játékok és ruhák! :-)))
Márk, tudsz élni!!! :-)))))))))))
Hogy repül az idő,hihetetlen!!!! Nagyon boldog szülinapot Nektek még egyszer!!!
A Mozart torta vmi isteni finom!!! Jó választás! :)
Kicsit megkésve, de annál nagyobb szeretettel kívánunk még nagyon sok boldog szülinapot!
Biztos nagyon klassz kis buli lehetett és nagyon jó, szép ajándékokat kapott. :)
nagy dolog is ám az 1. szülinap! :)
Megjegyzés küldése