Nagy spíler – jaj, jaj, jaj …

Régebben, amikor még Márk kisebb volt, és elkezdte húzogatni a fiókokat, nyitogatni a szekrényajtót, többnyire odacsukta az ujjait. Ezen a téren már nagyon ügyes, ugyanis vigyáz arra, hogy ne csukja oda az ujjait. Igen ám, de pár napja arra lettem figyelmes, hogy ha nem vele foglalkozunk, akkor szépen odamegy, vagy a szekrényajtóhoz, vagy a fiókhoz, és szépen a résbe illeszti az ujjait, persze úgy, hogy ne fájjon neki és miután ránk néz elkezd jajgatni, de szó szerint: jaj, jaj, jaj, jaj. Az első pár alkalommal még be is vettem, hogy odacsukta ujjait. Mikor odamentem, már vette is ki az ujjait. Apucijával is megcsinálta, nem rá figyelt, és szépen előadta a produkciót. Olyan édes volt, ahogy mindezt végigvitte, ránézett apucijára és már jajgatott is. Jól átvágott bennünket a gyerkőc, és gondolom, hogy nem utoljára.