Félreértés ne essék, nagy szeretem, imádom Márkot, de amikor délben, ebéd után lefektetem, olyan jó egy kicsit kikapcsolni. Eddig minden nagyon simán ment, leraktam, Ő hasra fordult, majd szépen elaludt. Tegnap olyan volt, mint akit felhúztak. Pakolászott, dumált, idétlenkedett, egyszóval mindent, csak aludni nem akart. Azt gondoltam, hogy majd kifárasztja magát, és elalszik, de nem aludt. 14 órakor kivettem a kiságyból. Délután 15-16 között olyan volt mint, aki részeg, de nem aludt el. Az esti lefekvést hoztam előre 19-kor már ágyban volt, és el is aludt.
Most ugyan azt csinálja, amit tegnap. Teljesen friss, egyáltalán nem úgy néz ki, mint aki álmos, fáradt, aludni szeretne. Ahhoz azért még kicsi szerintem, hogy nem lenne szüksége déli alvásra. Remélem ez csak egy átmeneti időszak, mert Neki sem jó, hogy délutánra meg már olyan fáradt, hogy alig bír fent maradni.
UI: 12:45 ALSZIK
3 megjegyzés:
Együtt érzek veled :-)
Blankának van egy mentségem, fogzik de tegnap dettó ez volt nálunk is. 30 percet aludt. Hmmmm ... tökre ki voltam :-))
Nekem 2 hónapos a kicsi és nap közben nem nagyon alszik! Fél órákat nagy ritkán.
Én az ilyen eseteket a hirtelen fejlődésbeli kiugrásnak tudom be.
Pár napja Annabella minden éjjel felkel, lemászik az ágyról, odaáll az ajtóba és ki akar jönni a szobából, na meg vígasztalhatatlanul sír.
Ilyenkor kiviszem a fürdőbe, megmosom az arcát hideg vízzel és megnyugszik.
Kitartás, csak átmeneti állapot.
Megjegyzés küldése